- Jiddu Krishnamurti
Ez a fotó és a rajta levő szöveg nagyon kedvesek nekem. Az idézetet régóta hurcolászom magamban. Valahogy így képzelem el a kiegyensúlyozott, boldog életet. Erre törekszem, bár nem könnyű rájönni, hogyan is lehet megvalósítani. A fotót az erkélyemről készítettem, kifejezetten ehhez a szöveghez.
Amikor kész volt a kép, rátettem a feliratot öt-hat különböző betűtípussal, hogy kipróbáljam, melyikkel tetszik igazán. Majd megmutattam néhány embernek a képeket. Mindenki egyöntetűen ugyan azt a változatot tartotta jónak. És ez nem az volt, amit most a fenti képen látsz... Alá is támasztották érvekkel a véleményünket és én úgy gondoltam, ha ilyen határozottak és mindenki ugyanazt gondolja, akkor biztosan igazuk van. Hiába éreztem, hogy nekem úgy tetszik, mégis a mások által választott képet nyomtattam ki és tettem ki a falamra. És persze, hogy kitettem, hiszen azért csináltam a fotót, hogy emlékeztessem magam a mondanivalójára minden nap.
Mindez kb. négy éve történt. Azóta akárhányszor ránézek a képre, mindig emlékeztet is... Emlékeztet rá, hogy hagytam magam befolyásolni, hogy mások (akik biztosan nem is emlékeznek már erre az egészre) véleménye mentén határoztam meg önmagam. Sosem tetszett a kép a másik felirattal. És akárhányszor ránéztem, mindig éreztem, hogy valami nem stimmel. De csak most, négy évvel később döbbentem rá, hogy mi is történt és mit is érzek valójában.
Ma levettem a képet a falról. Széttéptem és kidobtam. Ahogy bezáródott a darabkák előtt a szemetes ajtaja, önkéntelenül sóhajtottam egyet az üres falat bámulva, ahonnan levettem a fotót, és valahogy nagyon könnyűnek éreztem magam.
A képet újra fogom nyomtatni, ezúttal ebben a verzióban, ami mindig is a kedvencem volt. De mostantól már teljesen másra fog emlékezetni, mint eddig. Arra, hogy merjem felvállalni magam, hogy ne csak egy hamis tükör legyek, hanem a saját, hamisítatlan, hiteles énem.
Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése