A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kapszula ruhatár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kapszula ruhatár. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 31., csütörtök

Májusi cipőmustra - 2 évvel később...



Két éve egy bejegyzésben megmutattam, hogy mennyi cipőm halmozódott fel otthon az évek során. Magam is meglepődtem, amikor 28 párat számoltam össze. Egy évvel később újabb cipőszámlálást tartottam. Ekkor már jóval kevesebb, 19 pár volt a tulajdonomban. Most itt állok, két év elteltével 14 pár cipő felett. Elhordtam darabokat vagy lemondtam róluk, mivel sosem használtam őket, így egyre kevesebb és kevesebb lett.

2017. szeptember 1., péntek

Egész éves kapszula ruhatár - A végső selejtezés




Igen, ismét eltelt egy évszak, és igen, folytatom a ruhatáras bejegyzéseimet, habár a legutóbbi alkalommal talán úgy tűnt, hogy elköszönök a kapszulázástól. Eredeti formájától el is búcsúztam, most pedig, az "ahogy jól esik" módszerrel formálom tovább a mini gardróbomat.

2017. június 5., hétfő

Nyári kapszula ruhatár (2017) - Kicsit másképp




Elmúlt egy újabb évszak, így ismét jelentkezem a szokásos kapszula ruhatár bejegyzéssel. Ezúttal azonban kicsit más megközelítésben, mint eddig.

Tavaszi tapasztalatok

A tavaszi kapszulámat nagyon jól sikerült összeválogatnom. Bár a cipők és a kabátok elég sűrűn cserélődtek, hiszen felváltva volt tavasz, sokszor már-már nyár, majd 3 fok és néha némi hóesés. Ehhez alkalmazkodni kellett.
Ez alkalommal végre elkezdtem igazán kreatívkodni és (számomra) váratlan dolgokat kombinálni egymással. Nagyon élvezem a dolgot.
A három hónap alatt két új ruhadarabra tettem szert. Egy fekete leggingsre (semmi bio, semmi fenntartható, de próbáltam jó minőségűt választani, hogy sokáig tartson) és egy hálóingre  (ez utóbbi biopamut).

2017. május 7., vasárnap

Májusi cipőmustra - 1 évvel később...



Tavaly tavasszal volt egy posztom, aminek apropóján lefotóztam az összes cipőmet. Gondoltam érdekes lenne megnézni egy évvel később, hogy állok lábbeli fronton. Mi jött, mi ment és legfőképp: mennyi maradt?

2017. március 2., csütörtök

Tavaszi kapszula ruhatár (2017)




A hétvégén elkészült a legújabb kapszulám. Ezúttal nem vásároltam semmit, minden darab a már meglévő ruháimból került bele. Nem mondom, hogy ha nulláról kéne felépítenem a ruhatáram, akkor pontosan ugyan így nézne ki. De mivel még mindig elég sok darab van "raktáron", próbáltam abból dolgozni, amim van.

2016. december 22., csütörtök

Téli kapszula - a (majdnem) 33 darabos ruhatár


Elkészült a téli kapszulám
Mivel a szezon elején két hetet egy sokkal inkább nyár végi / őszi időjárással megáldott helyen töltöttem, így kissé megcsúsztam és csak december közepére készültem el vele. Visszatekintve, lehet, hogy nem is baj ez a késés, mert így sikerült némi tapasztalatot szereznem, hogy melyik darabok után nyúlok inkább és melyek után kevésbé a hideg idő beköszöntével.
Most is, mint mindig, a Project 333 szemléletből indultam ki, és a kifutó évszak vége felé gyűjtögettem képeket a Pinteresten, hogy inspirációt gyűjtsek a legújabb kapszulámhoz.

2016. szeptember 8., csütörtök

Őszi kapszula ruhatár




A legújabb kapszulámat augusztus utolsóelőtti hétvégéjén raktam össze, amikor már egy hete nagyon őszies volt az időjárás. Teljesen ráhangolódtam az évszakra és azóta is ősz lázban égek. Tegnap megvettem az idei első sütőtököt. Már kezdenek színesedni a levelek. Ahogy ezeket a sorokat írom, éppen egy nagy eső közepén vagyunk. Szóval mindenhol ősz ősz ősz. De a hétvégén még nyári idő volt és egy-két napon belül újra az lesz. Ez az egyik legjobb időszaka az évnek. Azt hiszem, nekem ez a kedvencem.
A kollekciómat meglepően gyorsan raktam össze. Pár héttel azelőtt, hogy a tettek mezejére léptem volna, már elkezdtem gondolkodni rajta, hogy is legyen, mit szeretnék. Nézegettem a nyári darabokat, mit hordtam, mit nem, melyikhez lenne kedvem ősszel is. Nyitottam egy Pinterest boardot az évszakhoz illő ruhákról, kedvcsinálónak. Ez már kezd szokásommá válni. Nagyon hasznosnak és inspirálónak találom.

2016. június 16., csütörtök

Nyári kapszula ruhatár (capsule wardrobe 2016)

1 szoknyát persze lefelejtettem a képről :)


Nagyjából elkészültem a nyári kapszulámmal. Ez az első igazi, kapszulányi méretű ruhatáram, így nagyon izgatott vagyok beválik-e.
Korábban ígértem, hogy leírom majd a folyamatot, hogyan választottam ki az egyes darabokat. Most ez következik. Remélem lesznek benne számodra is hasznos tippek. :)

2016. április 28., csütörtök

Capsule wardrobe - a minimalizmus kapujában - ahogyan én csinálom...


Nem vagyok az a típus, aki folyton ruhákat vásárol. Soha nem tekintettem magamra olyan emberként, akinek sok holmija van. A szokásos "nincs egy rongyom, amit felvegyek" probléma azonban aggasztó rendszerességgel ütötte fel a fejét a ruhásszekrényem környékén.
A kapszulaépítés során az előző bejegyzésben bemutatott két módszert alkalmazom, ötvözve azokat saját habitusommal, tempómmal, lelkivilágommal.

2016. április 21., csütörtök

Capsule wardrobe - a minimalizmus kapujában (elmélet)


A minimalizmus felé vezető út első lépése nálam a capsule wardrobe volt. (Nyers fordításban: kapszula ruhatár.)
Ennek lényege, hogy viszonylag kevés ruhád van, melyek nagy része összeillik, egymással jól kombinálható. Így kis mennyiségű ruhadarabból, nagy számú kombinációt tudsz összeállítani.
Olyan és csak olyan ruhákat válogatsz be a kapszuládba, amiket nagyon szeretsz, jól és igazán önmagadnak érzed magad bennük. Kevesebb ruhadarabod van, így kevesebből kell választanod öltözéskor.
Ez a két dolog együtt elkerülhetővé teszi a "nincs egy rongyom, amit felvegyek" szindrómát, valamint nap mint nap megkönnyíti a döntést, hogy miben indulj útnak otthonról.
Akármi is akad a kezedbe reggel, biztosan tudod, hogy a nap folyamán nem fogsz feszengeni a ruhád miatt, nem fogsz arra gondolni, hogy mégis a fehér blúzt kellett vona felvenni, amit először próbáltál fel aznap, de aztán lebeszélted magad róla valamiért. (Ismerős helyzet?) Összességében jobban öltözöttnek, magabiztosabbnak érzed magad (és mások is így fognak látni téged), hiszen a ruhatárad minden egyes ruhadarabját igazán szereted.