Gondolatok a minimalizmusról - fél év távlatában

Ahogyan látom, az egész "minimalista őrület" Amerikából indult el. Eszméletlen milyen mértékű fogyasztást produkálnak ott az emberek, követve az "amerikai álmot". Sokan szinte vallásos áhitattal művelik a vásárlást, vagy éppen úgy tekintenek rá, mint állampolgári kötelességükre, mint a szórakozás egy formájára, vagy akár a boldogság forrásásra. Nem csoda, hogy épp ott ütötte fel a fejét először a fogyasztásból való kiábrándulás is.

Magyarországon „kispisták” vagyunk ahhoz képes, ami az Egyesült Államokban folyik, ám szerintem nagyon is át tudjuk érezni a felhalmozás problémáját. Mi magyarok hatalmas gyűjtögetők vagyunk. Ilyen szempontból a szememben nincs különbség aközött a 300 ruhadarab között, amit egy amerikai az elmúlt 5 évben vásárolt tössze a H&M-ben és aközött a 300 között, amit a szomszéd néni halmozott fel élete során apránként. A lom az lom. Az új ugyanúgy foglalja a helyet és a tulajdonosának energiáit, mint a régi. (Az persze, ha minden 5 évben vásárolunk 300 darab ruhát, nyilvánvalóan másfajta és nagyobb társadalmi, környezetvédelmi problémákat vet fel, mintha mindezt 40-50 év távlatában tesszük.)

Akármilyen úton-módon is teszünk szert a dolgainkra, a több egy ponton túl már nem fog jobb életminőséghez vezetni, sőt, rontani fogja azt.

Fél év lomtalanítás után végre szépen alakul az otthonom. Már nem sok szelektálni való van. Mégis úgy érzem, akad még némi tennivaló. Mintegy második körként vissza-vissza térek néhány helyre, ahol úgy látom, elsőre nem végeztem teljesen alapos munkát. Ettől függetlenül nyugodtan kijelenthetem, végeztem a lomtalanítással (JUHÉÉÉÉJ!!) és most már az apró finomítások szakaszában járok. Egyre jobb érzés hazajönni, vagy körbenézni este lefekvés előtt, mielőtt lekapcsolom a lámpákat.

Eltakarítva az útból a felesleget, most azt próbálom kitalálni, mik azok a dolgok, amikkel valóban szívesen veszem körül magam. Észrevettem, hogy azzal, hogy elengedtem azt a sokmindent, teret engedtem annak, hogy a többit értékelni tudjam. Nagyon sok szakácskönyvem volt például. Ennek ellenére mindig az interneten keresgéltem recepteket. Nemrég nagy részüktől megszabadultam, így most újra szívesen emelek le egyet-egyet a megmaradtak közül a polcról. Jó ismét felfedezni őket.

Nincs már kupi körülöttem. Persze ideiglenes kupacok még mindig kialakulnak itt-ott. Teljesen nem sikerült még levetkőzni a régi szokásaimat.

Ma már szó szerint 5 perc alatt tudok végezni a portörléssel az egész lakásban. Ami szerintem kész csoda. Porszívózni is könnyebb, ha nincsenek a földön tárolt dolgok. És nálam ilyen egyre kevesebb van. :)

Új mosási stratégiám is van. Ezt most próbálgatom. Nagyon zavart, hogy mindig ott lógtak a száradó ruhák a nappaliban. Így hiába volt rend, mégis rendetlenség érzését keltették bennem. Most reggel mosok, ideális esetben a ruhák nap közben megszáradnak, amíg nem vagyunk otthon, majd délután elpakolom őket, amikor hazaérek. Így nem kell folyton a száradó ruhákat néznem. Mint mondtam, még kísérleti fázisban vagyok, de eddig jók a tapasztalataim.

Összességében azt tudom mondani, sokkal jobban érzem magam, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Nagyon sok tervem van. Sok dologgal szeretnék foglalkozni. (Talán túl sokkal is.)

Most, hogy már fogytán a válogatni, rendezgetni való cucc és elkezdtek felszabadulni az energiáim, amiket eddig a zsúfoltság, a rendetlenség és a folytonos rendrakás és takarítás felemésztettek, az érdeklődésem kezd eltolódni az egészség területe felé.

Egyre többet foglalkozom pl. az étkezéssel. Régóta nem közömbös számomra, hogy mit eszem, és úgy érzem, most eljött az ideje, hogy megkeressem azt az étrendet, ami nekem a legjobb.

Kacérkodom a meditációval és némileg a testmozgással is. Ezek nagyon hiányos területek még az életemben. Épp ezért nagyon örülök neki, hogy manapság már jut rájuk egy kis idő, kedv, energia.

Mindezt a minimalizmusnak köszönhetem. Kíváncsi vagyok, mit tartogat számomra a következő fél év. Az első 6 hónap várakozásokon felül sikerült. Hogy mást ne mondjak, elindítottam ezt a blogot... Erre én magam sem számítottam. :)

Nóra