Amióta az eszemet tudom, mindig azt hittem, hogy az a cél, hogy elvégezz egy egyetemet (másnak lehet más iskola, az én családomban ez volt az elképzelés), utána legyen egy munkád, amivel pénzt keresel és hogy aztán már nincs is más dolgod, mint egyre többet és többet keresni.
Ennek megfelelően el is végeztem az iskoláimat és elkezdtem dolgozni. Kiderült, hogy a többet keresés nem olyan egyszerű, így elvégeztem egy második egyetemet is, hátha úgy jobban fog menni. Időközben dolgoztam egy civil szervezetnél, aztán egy állami kötődésű helyen, majd kilyukadtam a versenyszférában.
Visszatekintve érdekes, hogy ezek közül pont a multi cég az, ahol a legemberségesebb módon és a legtöbb tisztelettel bántak velem mindvégig és az egyetlen hely, ahol úgy éreztem, tényleg megbecsülnek. A cégnél eltöltött hat év alatt egy nap sem múlt el úgy, hogy ne jött volna szembe valami újdonság vagy kihívás. Úgyhogy még csak azt sem mondhatom, hogy bármikor unatkoztam volna, folyamatosan tanultam, fejlődtem szakmailag. De boldog azért legtöbbször nem voltam. Persze nem is a munkahelyen kell megtalálni a boldogságot. De azért köze mégis van a kettőnek egymáshoz, nem igaz?
Ennek megfelelően el is végeztem az iskoláimat és elkezdtem dolgozni. Kiderült, hogy a többet keresés nem olyan egyszerű, így elvégeztem egy második egyetemet is, hátha úgy jobban fog menni. Időközben dolgoztam egy civil szervezetnél, aztán egy állami kötődésű helyen, majd kilyukadtam a versenyszférában.
Visszatekintve érdekes, hogy ezek közül pont a multi cég az, ahol a legemberségesebb módon és a legtöbb tisztelettel bántak velem mindvégig és az egyetlen hely, ahol úgy éreztem, tényleg megbecsülnek. A cégnél eltöltött hat év alatt egy nap sem múlt el úgy, hogy ne jött volna szembe valami újdonság vagy kihívás. Úgyhogy még csak azt sem mondhatom, hogy bármikor unatkoztam volna, folyamatosan tanultam, fejlődtem szakmailag. De boldog azért legtöbbször nem voltam. Persze nem is a munkahelyen kell megtalálni a boldogságot. De azért köze mégis van a kettőnek egymáshoz, nem igaz?
Aztán az élethosszig tartó útkeresésem közepette (azt hiszem, igazából mind ezt csináljuk folyamatosan), egyszer csak szembejött velem a minimalizmus, aminek hatására egyre határozottabban és egyre többször a kevesebbet választottam a több helyett. Nem tudom pontosan melyik volt az a pillanat, amikor végleg tudatosult bennem, hogy az addigi vezérelvem, a tanulj - találj jó állást - keress sokat (bár hozzátenném, én szerintem sosem kerestem igazán sokat, ami azért harmincvalahány évnyi próbálkozás után tud frusztráló lenni, ha tényleg ez a célod :P) egyáltalán egy vezérelv és hogy talán le kéne cserélnem. De arra pontosan emlékszem, hogy mikor szántam el magam a lépésre, ami már egyértelműen lefelé vezetett erről az útról. Tavalyelőtt októberben. Összeszedtem minden optimizmusomat életem legnagyobb munkahelyi projektje közepén, és a főnököm elé álltam azzal, hogy én bizony szeretném kicsit minimalizálni a munkaidőmet. Az volt a kérésem, hogy ha a projekt véget ér, hadd menjek át teljes munkaidőből hat órás részmunkaidőbe. Nagyon jól fogadták az ötletemet és kérésem szerint, a projekt után, tavaly áprilistól hat órás lettem.
Persze tudom, ez nem mindenki számára megoldható. Nagyon hálás vagyok, hogy megértő fülekre talált a kérésem, hogy a Kedvesem pont olyan bolond alkat mint én, és támogatott az elképzelésemben, és hogy a csökkent fizetésem mellett sem kellett anyagilag szűkölködnünk semmiben. (Bár bevallom a megtakarítás szó egy jó időre kiesett a szótáramból, amíg sikerült hozzászoknom az új költségvetéshez. De sikerült.)
Ez a lépés pedig határozottan boldogabbá tett. Úgy éreztem, visszakaptam az irányítást az életem felett. Hirtelen sokkal több időm és energiám lett a számomra igazán fontos dolgokra. Ami szerintem pénzzel nem kifejezhető érték.
Persze tudom, ez nem mindenki számára megoldható. Nagyon hálás vagyok, hogy megértő fülekre talált a kérésem, hogy a Kedvesem pont olyan bolond alkat mint én, és támogatott az elképzelésemben, és hogy a csökkent fizetésem mellett sem kellett anyagilag szűkölködnünk semmiben. (Bár bevallom a megtakarítás szó egy jó időre kiesett a szótáramból, amíg sikerült hozzászoknom az új költségvetéshez. De sikerült.)
Ez a lépés pedig határozottan boldogabbá tett. Úgy éreztem, visszakaptam az irányítást az életem felett. Hirtelen sokkal több időm és energiám lett a számomra igazán fontos dolgokra. Ami szerintem pénzzel nem kifejezhető érték.
Persze ha bármikor megkérdeztek volna azelőtt, hogy mi életem fő vezérlő elve, nem mondtam volna, hogy a tanulj - dolgozz - keress sokat. Inkább valami olyasmit mondtam volna, hogy a boldogság keresése vagy hasonló. És így is gondoltam, félre ne érts. Tényleg azt hittem, hogy az a mozgatórugóm, hogy teljes ember legyek, mivel sosem vettem észre a másik, még annál is fundamentálisabb vezérfonalamat. Egyszerűen annyira természetes volt, hogy ott van, hogy nem is számoltam vele és így soha nem is kérdőjeleztem meg. Olyan volt ez, mint egy matematikai axióma.
Nem állítom, hogy azóta sokkal bölcsebben élem az életemet. De az biztos, hogy ez a felismerés nagyon sok kérdéshez vezetett el, amire azóta is próbálok választ találni és nagyon sok jó változást hozott az életembe. Olyanokat, amikről itt a blogon is be szoktam számolni. Meg persze ezer más dolgot. Mindenről nem írtam még. Lehet, hogy sok mindent nem is tudatosan csinálok...
És hogy mit felelnék ma, ha megkérdeznéd, mi az életem fő vezérelve? Hirtelen a Minimalisták jutnak eszembe és azt mondanám: To live a meaningful life. Azaz, hogy értelemmel teli, tartalmas életet éljek. Bővebben? Azt hiszem pont azért kezdtem el ezt a blogot, immáron két éve, hogy sikerüljön mindezt részleteiben fejtegetnem, tanulmányoznom és kísérletezgetnem az elképzelésekkel.
Egy biztos, az életem megváltozott, amit a minimalizmusnak köszönhetek és a sok csodás embernek, akik az engem érdeklő, megérintő témákkal kapcsolatban hallatják a hangjukat, megosztják a tapasztalataikat és a véleményüket a világgal. És nagyon boldog vagyok, hogy mindez így történt. :)
Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése