2018. július 5., csütörtök

Fel nem ismert félelmeink - babavárás, avagy ne stresszelj mások miatt




Hetek óta vacakul, napról napra stresszesebbnek éreztem magam és egyre romlott a hangulatom. Egyik reggel odáig jutottam, hogy felkelés után 10 perccel már a szoba közepén bőgtem, mert a cicám pofátlan volt. Na most, a cicák pofátlanok, ez az alaptermészetük. És ez legtöbbször inkább vicces, néha bosszantó, semmiképp nem egy siratni való dolog. Ekkor jöttem rá, hogy valami nagyon nincs rendben. Leültem hát kutatni az interneten és persze a fejemben, hátha megtalálom mi lehet a probléma.
Magam is meglepődtem, amikor néhány óra analízis és YouTube-ozás után megfejtettem a kérdést. Az ok egészen egyszerű volt. Hagytam, hogy a külvilág félelmeket ültessen belém és észre sem vettem.

Mások azt gondolják...

Mindenki azt mondja, hogy ha megszületik a babád, akkor onnantól se éjjeled se nappalod nem lesz. Nem fogsz aludni, nem fogsz tudni semmit sem csinálni, csak etetni, altatni és ezt minden adandó alkalommal jóindulatúan közlik is veled. Mi már elég közel vagyunk ehhez az időponthoz, nyár végére várjuk a kis lurkót. Én pedig, nem tudatosan, de odáig jutottam, hogy erre az egy - fogy az idő - gondolatra építettem fel a mindennapjaimat.
Elkezdtem úgy viselkedni, mintha már csak bizonyos számú napom lenne arra, hogy elintézzek minden elintézetlent az életemben, elvarrjak minden elvarratlan szálat, nyakamba vegyek egymillió feladatot és 100 km hosszú to do listeket. Biztos voltam benne, hogy ezt mind meg kell csinálnom most, különben sosem lesz megcsinálva, mert miután megérkezik a baba, már nem lesz időm semmire sem. Soha. Ettől ki ne stresszelne be? 

A fontos az, amit te gondolsz

Egyébként is arra van berendezkedve a világ, hogy megijesszen minden várandós kismamát a "szülés horrorjával". Ezzel tisztában voltam, és teljesen erre koncentráltam. Mármint arra, hogy ne hagyjam megijeszteni magam és ne féljek tőle. Ez egyébként szerintem elég jól sikerül. De közben észre sem vettem, hogy milyen egyéb félelmeket ültettek belém akarva, akaratlanul.
Most, hogy ezt lelepleztem magamban és őszintén belegondolok, ez is csak egy irreális félelem, ami a meg nem történt jövőben gyökerezik. Persze, biztos lesznek ilyen napok, amikor nem alszom, kimerült leszek, stb, stb. Biztosan több ilyen lesz az elején, mint nem. De ez nem jelenti azt, hogy itt akkor örökre vége van mindennek. Na és ha nem sikerül tükröt találnom az előszobába addig, majd találok egy-két-hat hónap múlva... (Na jó, azért vannak ennél fontosabb dolgok is azon a to do list-en, de végül is semmi halaszthatatlan nincsen rajta. Azt hiszem, az életben úgy általában nincs olyan sok halaszthatatlan dolog, mint ahogy azt néha képzeljük.)
Így hát arra jutottam, hogy a baba érkezése után talán nem fogok olyan jól aludni egy ideig, talán igen. Talán nem lesz időm, kedvem bejegyzéseket írni a blogra, főzni vagy takarítani, talán igen. Egy viszont biztos. Ha a babavárás utolsó hónapjait abban a félelemben élem le, amit az emberek, cikkek, könyvek meg úgy általában a világ tudatosan vagy tudattalanul próbálnak belé oltani minden kismamába, annak biztos, hogy nem lesz jó vége.

A gyerek témához mindenki nagyon ért. És ezt hangoztatja is...

Amúgy is azt vettem észre, hogy ha gyereket vársz, mindenki nagyon szakavatottnak érzi magát a témában és itt-ott elhint néhány kéretlen tanácsot. Tudják mit kéne enned, milyen programokon kéne részt venned, milyen ruhát kéne hordanod, milyen pelenkát kéne használnod. Egyáltalában úgy viselkednek, mivel éppen van egy kisember a hasadban, mintha már nem is lenne olyan, hogy te, a te igényeid, a te vágyaid, mert minden csak a gyerekről szól. Elárulom, nem jó érzés láthatatlannak lenni. Sem gyereknövesztő robotnak.

Én jól vagyok, köszönöm

Nekem most jött el a pillanat, amikor annyira betelt a pohár, hogy egyáltalán leesett, hogy milyen félelmeket hagytam magamba oltani és ezennel úgy döntöttem végzek velük. Én igenis arra készülök, hogy minden rendben lesz. Nem mondom, számítok rá, hogy fogalmam sem lesz egy ideig, hogy pontosan mi is történik, nade ez teljesen normális. Mindig ez van, ha az ember kilép a komfortzónájából. És ez most elég nagy lépés.  De akkor is, minden rendben lesz. :)

Nóra

1 megjegyzés:

  1. Sajnos, amit mondanak, igaz. A lényeg, hogy te hogy fogod megélni. Lehet úgy is, hogy most ennek van itt az ideje, nem fog örökké tartani. És hát apja is van a gyereknek, nem? Ha ő is kiveszi a részé a gyerekezésből, sokkal-sokkal könnyebb minden.

    VálaszTörlés